Olyan egyszerű lenne, annyira kézzelfogható. Csak oda nézni és igenlően bólintani. Mindennek meg van a szerepe. Így megy ez már ezer éve. Vagy ezernégyésfél. Az nem számít.
Karamell szagod van, vagy illatod, (ki fog ezért tőrt szúrni a szívembe) visszatuszkol a gyerekkormoba, s úgy érzem maégam, mint egy tíz éves kislány. Annyira őszintének és szenvtelennek. Ha szoknyát hordanék, akkor felkapnám előtted: "Na, mi van ott, fiucska?".
Nem szeretek jelen időről beszélni. Elfáradok. Olyan leszek, mint a szomszéd asszony a 7dikről, kit fia otthagyott és a húst is csak az ő szerencsétlenségére drágították a boltban. A múltról beszélek, miközben, mindenki abban él. Talán ezért utasít el a világ.
Add meg magad a közhelyeknek.
és a Végtelen és az Örökkévalóság, úgy látszik, kedvét leli az olyan emberekben, mint én." - Túlságosan zajos magány
Titok
at 4/23/2010 04:15:00 AMEgy találkozás margójára
at 4/08/2010 01:23:00 AMMindent odaadok.
Nem érhet meglepetés, mindent pontosan kimérve és minden variációt végiggondolva indulok feléd, nem hagyva lehetőséget a történésnek. Mire megérkezem, felszámolom a véletlent, tömérdek helyet hagyva a mély csendnek.
És akkor a csend felemészti saját szépségét.
Emlékeznem kell a pontokra, a koldusasszony szagára, a pohár aljára, a szép gesztusokra, hogy hogyan jöttem ki anyámból, hogy hogyan írják a B betűt.
És akkor az akarat újra magára talál.
Ha levettem rólad a tekintetem, már ne köszönj utánam. Indulok, úgy ahogy eddig, oda ahol már nem értem főznek, nem nekem vetnek ágyat. Egyre gyorsabb léptekkel, a hátranézést késleltetve, hogy a tudat tudattalan maradjon és a hit pusztán abból éljen, hogy még mindig van valaki, aki elkísér.
És akkor a felismerés darabokra töri a mindent.
Mindent odaadtam.
Sör helyett
at 3/12/2010 10:28:00 PMKicsi koromban halhatatlan szerettem volna lenni. Meg is egyeztük egy régi jó barátommal, hogy ő feltalál egy csövet, amivel minden információ beletölthető az agyba, nekem majd a halhatatlan pirula felfedezése lesz a dolgom. Úgy gondoltuk, akkor minden rendben lesz.
Már másodéves egyetemista voltam, amikor újra eszembe jutott a Nagy Terv. Barátom addigra valamilyen szigeteken próbálta rávenni a magyarországi embereket, hogy oda érdemes befektetni, ha szabadságra akarnak menni. Én akkor még mindig magamat kerestem egy kávét kavaró kanálban, híres regényekben, nagymamám szemében.
Azóta persze sok minden változott.
Például cukor nélkül iszom a kávét és a Pro tv-s hírek is érdekelnek.
Szerettem volna, ha maradsz. Úgy, ahogy te voltál: akarattal teli és tiszta. Ahogy láttalak a kávéházban, mikor még azt hitted megváltoztathatod a világot és megdöntheted saját elméleteidet. Nem bánom, hogy más lettél. Csak jó volna, ha még mindig cukorral innám a kávét.
Vannak olyan péntekek, amikor az ember nem issza meg a péntek esti sörét.
S néha az is van, hogy a lehetetlen lehetetlenné válik.
u.i.: ezeken az estéken az ember bort iszik. Vagy valami jó erőset.
Mikor minden letisztul
at 3/07/2010 05:31:00 AMSzóra se érdemes
at 2/12/2010 12:06:00 AMEgyszer belém állt a féreg, s fúrta a gyomrom, míg végül kilyukadt úgy körülbelül a vesém és a legalsó bordám között. Először észre se vettem, csak az anyukáját rángató kisfiúra lettem figyelmes: "Nézd, anyu, a néninek lyukas a háta!" A nő megborzongott s fia szemét eltakarva megfordult, úgy vonszolta a kiváncsit visszafele.
Nem sok jelentőséget adtam neki, hát történik ilyen az emberrel, hogy néha meglyukad valahol.
Különösebb változás egyébként nem történt. Az űr tátongott kifele, az emberek meg tátongtak befele.
Egész pontosan addig a délutánig, amíg le nem esett a második hó. Akkor szültem meg életem első lárváját. Nyúlós volt és undorító, ennek ellenére az volt az első gondolatom, hogy lárvák nem születhetnek télen.
Végül belekerült egy zakuszkás üvegbe, s a zakuszkás üveg a fűtőtestre. Ugyanolyan nyúlós és undorító maradt és semmit nem mozgott tavaszig. Tavasszal megnyílt, lepke lett belőle.
Lehet fa vagyok, kéreg
Megesznek a szúk, férgek.
u.i.: az üveget ott felejtettem a fűtőtesten s a lepke megfulladt.