Akár méhecske egy vállfán. Annyira vagyunk jelentéktelenek.
A méhecske, bár tud mozogni, mégis a vállfa inágását követi.
Mellettem ruhák száradnak, amiket az előbb mostam ki.
Akár Ágnes...de ezt most hagyjuk.
Bent egy ember alszik, délután van, 5 óra. Fullaszt a nap, a párkányon hagytam a cigarettát, mellette gyújtó.
A méhecske elrepült, a vállfa nem inog.
Harmadik emeleten lakom, szemben velem egy fán a varjú rám mered. Akár várhatnám is, hogy megjelenjenek társai és meredjenek rám az elpusztulásig. Akár a -Madarak-ban.
Bent az ember még mindig alszik, kissé fáradt vagyok a sok odaadástól. A kagylót le kellene vinni a szemétbe, mi itt nem mosakodhatunk. Bűneink ránk ragadnak, akár a piócák. Fel avagy megszámolhatatlan az önkínzás ezen a szinten. Süt a nap és semmi gondom sincs.
Az ember bent alszik, én a harmadikon lakom és a varjú-testvérek se érkeztek meg. Bár eljöhetnének leenni a piócákat legalább a vállamról, kissé kezdenek a terhemre lenni.
A vállfának a méhecske, nekem meg a piócák jutottak. Mondom én, igazságtalan ez a világ.
Akár én is lóghatnék a vállfa helyett.

Tun, Leiden, Lernen!