Szükség

"Azok a poharaim. S igen. Mind az enyém." - karomon éreztem a teraszpárkány nyomását, de lehet akkor jött épp ki Minden a könyökömön. Kalapot emelt s tovább hajtotta lovait. Bár Mindent inkább nőneműnek képzeltem, mindenképp kalap nélkül.
Közben fejemben a felsorakoztatott poharak (a kis szenvtelenek) úgy vágodtak a falhoz, mintha valódiak lennének. Mindhiába. Nincs összeköttés valóság és poharaim közt.
"Ma este, Mindenkém, nem könyörgöd vissza magad!"- kiabáltam utána- "Ma nemcsak a világ ura leszek, hanem a magamé is!"
Erre ő nagyot nyerített lovaival s újra kalapját lengette. Még sose láttam ekkora hitetlent, s utána is vágtam egy poharat.

Keserű? nem. Nyomorúságos? nem.
Csak egy párkány este, ami nyomja a könyököm.

Egészségünkre!