Akár méhecske egy vállfán. Annyira vagyunk jelentéktelenek.
A méhecske, bár tud mozogni, mégis a vállfa inágását követi.
Mellettem ruhák száradnak, amiket az előbb mostam ki.
Akár Ágnes...de ezt most hagyjuk.
Bent egy ember alszik, délután van, 5 óra. Fullaszt a nap, a párkányon hagytam a cigarettát, mellette gyújtó.
A méhecske elrepült, a vállfa nem inog.
Harmadik emeleten lakom, szemben velem egy fán a varjú rám mered. Akár várhatnám is, hogy megjelenjenek társai és meredjenek rám az elpusztulásig. Akár a -Madarak-ban.
Bent az ember még mindig alszik, kissé fáradt vagyok a sok odaadástól. A kagylót le kellene vinni a szemétbe, mi itt nem mosakodhatunk. Bűneink ránk ragadnak, akár a piócák. Fel avagy megszámolhatatlan az önkínzás ezen a szinten. Süt a nap és semmi gondom sincs.
Az ember bent alszik, én a harmadikon lakom és a varjú-testvérek se érkeztek meg. Bár eljöhetnének leenni a piócákat legalább a vállamról, kissé kezdenek a terhemre lenni.
A vállfának a méhecske, nekem meg a piócák jutottak. Mondom én, igazságtalan ez a világ.
Akár én is lóghatnék a vállfa helyett.

Tun, Leiden, Lernen!

Valahogy csak tetemek maradtunk. A cselekvő igék hiába beszélnek magukért. Tehetetlenek és védtelenek maradunk. Tehetetlenek maguntól és védtelenek más tehetetlenektől. Rohadnak bennünk az álmok.

Írok, akár egy író, kávé és cigaretta mellett egy nagyvárosi zajos sörözőben. Teszem, hogy teszek valamit. Karomban tudnálak tartani, míg a világ a világ, de ezek is csak amolyan képmutató szavak. Jó gondolni, aztán leírni őket, mert tudom, úgysem valószerű, ígyhát nem árthat.

Igazságtalanság, hogy a nyomor nyüvei túlesznek minket. Kárpótolhatatlan minden harapás, minden csámcsogó száj, mi rajtam élvezi ki vágyait. Ha legalább társa lehetnék valakinek. De hiába fekszünk egymás mellett, a nyüvek különböznek.

Néhányan ültünk üres tekintettel a köveken. Nyomasztó volt az ottlét, elviselhetetlen a felszabadulás. A kezeinket levágták, csak arc- és tekintetmimikánk maradt. Iszonyú volt a csend, förtelmes a felismerés. Arcok nem rezdültek, a test minden erőfeszítésnek kitartóan ellenállt. Mozdulatlan volt a levegő, izzadtunk. Égtünk a vágytól. Túl hamar kapcsoltak le. Leültettek a kövekre. Volt aki már elfelejtett beszélni. De nem tudtuk melyikünk az. Szó nem hagyta el a szánkat. Kacagni nem tudtunk, üvölteni már nem akartunk. Csak az ízzó akarat választott el a semmitől. Emlékszem, kicsi pöttyök jutottak eszembe, aztán felidézni szerettem volna hogyan kell négyes számrendszerből tízesbe átalakítani. Majd azon gondolkoztam, hogy itt ülni, tétován és kiszolgáltatottan csak egyet jelenthet.

Kalapokat gyártok. Nagy karimák, fodrok és masnik, sok csicsaság. Vagy csacsiság. Minta szerint. Mintha szerint. Mintha kalapokat gyártanék.
Kifejezetten hangsúlyozott ez a nap. Stabil. Elenyésző. Hétköznap. És pazarlásba fuldokolnak napjaink. A taxis nem emlékezett a helyszínre, a bűnöző pedig nem volt ezen a helyszínen. Csak áldozatok, de az zömével.

- A szöveg, kérem, életre kelt és elutazott -

Ma nem vagyok társaságra méltó.

Ma hallgattatnom kell gondolataimat.
Ember! ki szembe jössz velem,
ne láss meg, vidd odébb magadat.
Ma ne legyenek hangok! Se kérdések!
Válaszok ne találjanak rám.
Most semmibe veszítem tekintetem,
majd tovaröppenek, mint "szisszenő talány".

Hogyha az asztal mellé rakom a lámpát, a kávé lekerül a székre. Fordítva nem jöhet létre az összeköttetés. Némiképp játszunk az idővel olyan kimérten és tudatosan, ahogy csak engedve van. Kiszalad kézből a szó, szájból a kanál. Fordított eset nem. Összeköttetés nincs.

Titra inger függő volt és hajlamos az ablakpucolásra néhány pohár bor után. A derekán mindig volt egy folt, mert sikálás közben leszédült és ráesett a szék támlájára. Az ingerek általában pontok formájában érkeztek hozzá és a bizsergéssel összerázódva vonalakként jutottak el az agyáig. Odabent az agy szépen újra részekre (pont) szedte az információt és az erre kialakított polcra helyezte.

Rendszernek nyoma sem volt. Pontnak sem. Az összeköttetések soha nem jöhetnek létre fordítva. Az ingerek csakis pont formájába érkezhetnek. A vonalak nem érik el a hatást. Vonalak nem is léteznek. Ha

egy bizonyos pozicióba helyezem a kezem, elkezd remegni. Az izmok megfeszülnek és rángatóznak, mintha meg akarnának válni a testtől. A szem is képes ilyesmire, de ő önálló egyénné szeretne kiformálódni

A harmadik emeleten pucolja az ablakát Titra, a vörös asszony. Bőrének van egy igen figyelemfelkeltő szaga. Igen. Szaga. A pontok érkeznek. Vonalak nem léteznek. Játszunk az idővel. Görcs.