Csömör

Valahogy csak tetemek maradtunk. A cselekvő igék hiába beszélnek magukért. Tehetetlenek és védtelenek maradunk. Tehetetlenek maguntól és védtelenek más tehetetlenektől. Rohadnak bennünk az álmok.

Írok, akár egy író, kávé és cigaretta mellett egy nagyvárosi zajos sörözőben. Teszem, hogy teszek valamit. Karomban tudnálak tartani, míg a világ a világ, de ezek is csak amolyan képmutató szavak. Jó gondolni, aztán leírni őket, mert tudom, úgysem valószerű, ígyhát nem árthat.

Igazságtalanság, hogy a nyomor nyüvei túlesznek minket. Kárpótolhatatlan minden harapás, minden csámcsogó száj, mi rajtam élvezi ki vágyait. Ha legalább társa lehetnék valakinek. De hiába fekszünk egymás mellett, a nyüvek különböznek.