Köves

Néhányan ültünk üres tekintettel a köveken. Nyomasztó volt az ottlét, elviselhetetlen a felszabadulás. A kezeinket levágták, csak arc- és tekintetmimikánk maradt. Iszonyú volt a csend, förtelmes a felismerés. Arcok nem rezdültek, a test minden erőfeszítésnek kitartóan ellenállt. Mozdulatlan volt a levegő, izzadtunk. Égtünk a vágytól. Túl hamar kapcsoltak le. Leültettek a kövekre. Volt aki már elfelejtett beszélni. De nem tudtuk melyikünk az. Szó nem hagyta el a szánkat. Kacagni nem tudtunk, üvölteni már nem akartunk. Csak az ízzó akarat választott el a semmitől. Emlékszem, kicsi pöttyök jutottak eszembe, aztán felidézni szerettem volna hogyan kell négyes számrendszerből tízesbe átalakítani. Majd azon gondolkoztam, hogy itt ülni, tétován és kiszolgáltatottan csak egyet jelenthet.